Reggeli, ahol van finom reggeli kávé

Hol kávézzunk Pécsett? 9/4 – Ahol a reggeli mellé finom kávé jár

Pénteken a napunkat csak kávés szempontból zártuk le a Next Step Coffee-ban. 

Miután birtokba vettük a szállásunk, elindultunk felfedezni Pécs egyéb lehetőségeit. Az egyik kardinális kérdés az volt, hogy hol vacsorázunk. Végül a neten akadtunk rá a Bohémia Sörkonyhára. Mikor odaértünk a címre, először hezitáltam bemenni, hisz az utcáról nézve kissé fura volt a hely. Úgy nézett ki mint egy 80-as évekből itt ragadt söröző. De annyi jó értékelést kapott, hogy végül meggyőztük magunkat (főleg engem).

Aki ismer tudja, hogy a kávé mellett a jófajta burger a másik kedvencem. Na itt aztán találtunk finom burgert. A kerthelységük hangulatos, épp egy asztal volt még szabad. 

Brutál jóllakottan távoztunk. Visszasétáltunk a szállásra, és jöhetett a pihi, mert másnap reggelre már leegyeztettük az első helyet, ami reggel lévén a Reggeli volt.

Az az ideális terv született, hogy megreggelizünk, és közben leforgatjuk az epizódot is. Ami szép, hogy ez sikerült is. Mindössze a vágóképek miatt kellett később visszamenni, mert a vendégeik nem olyan őrültek mint mi, hogy hajnalban kelnének. 😀

Na de nézzük, mit is kell tudni a Reggeliről!

 

Reggeli 7621 Pécs Király utca 23-25. #theta360 – Spherical Image – RICOH THETA

Reggeli
7621 Pécs,
Király utca 23-25.
Facebook