Két Lecsó

Hol kávézzunk Szegeden 9/7 – Családban marad

Kb. 4-5 éve egy egri szőlőbirtok borteraszán Zoli barátom bemutatott nekem egy férfit, aki lelkesen beszélt  arról, hogy a kertben megtermelt zöldségekből, gyümölcsökből miként készülnek finomságok.

Aztén ez a férfi egy különleges egri vendéglátóhelyen is felbukkant a pult és a serpenyők mögött, ahol pardont nem ismerve készítette a vendégeknek étel költeményeit. Bizony szabályai voltak annak, mit mivel, hogyan kell fogyasztani, mert ezek gondosan és tudatosan megalkotott költemények voltak.

Aztán ez a férfi eltűnt Egerből, nem tudtam mi lett vele. 

Mígnem felhívott telefonon egy kávés információért, majd újra nyoma veszett.

Szegedi utunkon az egyik meglátogatott kávés helyen mondták, van még egy hely a városban, ami nem szerepelt a terveink közt,  mivel nem tudtunk róla. Telefonon le is beszéltünk egy találkozót. Meglepetésünkre ismerős arc fogadott minket, az Egerben megismert gasztro mágus, Csabai László és fia, Soma.

Folytatás a videóban.

 

A forgatás másnapján visszamentünk ebédelni, mert ha már Szegeden járok, nem fogom kihagyni Laci különlegeségeit. Nem kellett csalódnunk! Fantasztikus ízélményben volt részünk.

 

Két Lecsó Kossuth Lajos sugárút 5. Szeged, Hungary 6720 #theta360 – Spherical Image – RICOH THETA

Két Lecsó
6720 Szeged,
Kossuth Lajos sugárút 5. 
Facebook